Karstjager
Karsitjäger
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
WAR

 
Empire at War

Star Wars

(Empire at War)

A Star Wars: Empire at War egy 2006-ban a LucasArts és a Petroglyph által kiadott valós idejű stratégiai játék (RTS), ami a Star Wars univerzumban játszódik.

A játékban a Birodalom (Empire) vagy a Felkelők Szövetsége (Rebellion) erőkkel játszhatunk. Mindkét félnek megvannak az előnyei és hátrányai. A Birodalom inkább az űrhajók terén erős, míg a Lázadók inkább a földi erőkre koncentrálnak. A cél a totális galaktikus uralom, ehhez az ellenség legyőzése szükséges mindkét hadszíntéren, űrben és szárazföldön.

JÁTÉKMENET

Egyetlen nyersanyag van, a „credit” (ez a Csillagok háborúja Galaxisának univerzális pénzneme), amelyet bolygók elfoglalásával, bányák építésével és kereskedelmi útvonalak birtoklásával lehet növelni. Minden ellenőrzés alatt tartott bolygónak van egy állandó credit termelése, ami függ a bolygó tulajdonságaitól. A bolygókon való építkezés korlátozott, ez függ az adott bolygótól, emellett fontos megjegyezni, hogy minden bolygó egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, például: csökkenti a galaxisban az egyik egység gyártási idejét, stb.

Kapcsolódó kép

GYÁRTÁS

A játékban a Birodalom oldalán a vadászgépek és a bombázók a csatahajókkal együtt gyártódnak le, azok is szállítják, és harcokban automatikusan az űrbe engedik őket. Ezzel szemben a lázadóknak külön kell legyártaniuk ezeket az egységeket.

Az űrhajók gyártása űrbázisokon történik, és a fejlettség-, valamint az űrbázis szintjétől függ, hogy milyen típusok gyártása lehetséges. A szárazföldi egységek pedig a bolygókon gyárthatóak, de rendelkezni kell a bolygónak a megfelelő épülettel.

Kapcsolódó kép

CSATÁK

A csaták során lehetőség van utánpótlás hívására. A szárazföldi csaták színesebbek, mivel több szárazföldi egység van. Csatáknál lehetőség van úgynevezett pod-ok elfoglalására, ezekre védelmi eszközök építhetők. Űrben lézer és rakéta állomás, szárazföldön gyalogság-, jármű- és repülőgép elleni ágyúk, valamint gyógyító, javító állomások és radar.

  • Űr: Az egyszerre csatában lévő hajók mennyisége korlátozott, így a csata még akkor is megnyerhető, ha az ellenség túlerőben van. A védő űrbázisának lehetősége van hajók gyártására, de az a fejlettségi szinttől függ, hogy milyen hajókat.
  • Szárazföld: Landolási pontok elfoglalásával lehet növelni a szárazföldre hozható csapatok számát. A védők gyártó épületei támadás alatt is gyártanak, és az elkészült egységeket fel lehet használni a védekezésre.

Szárazföldi csatáknál lehetőség van „Bombing Run”-ra, vagyis egy terület bombázására, ehhez viszont a Birodalomnál egy Tie Bombázó hordozónak (Acclamator-, Victory- vagy Birodalmi-osztályú Csillagromboló), a Lázadóknál egy Y-szárnyú vadászosztagnak kell az űrben állomásoznia.

Kapcsolódó kép


SZEMÉLYES TAPASZTALAT

Sokat nem kell mesélnem a játékról, hiszen rengeteg őrült rajongó létezik, akik valamilyen Star Wars videojátékkal valaha is játszottak. Ám, szerintem ez a valós idejű stratégiai játék igencsak erősre sikeredett. Tekintve, hogy maga a játékmenetben van egy kamerarendszer, amelyet ha bekapcsolunk, magunk is benne lehetünk komoly csatákba. Így készíthetünk akár kisebb filmeket vagy zenés videókat is.

Engem még mindig visszaránt a játék és még mindig ugyan olyan élvezetes vele játszani, mint régebben. Nem lehet megunni.

Képtalálat a következőre: „star wars empire at war forces of corruption”


RENDSZERKÖVETELMÉNYEK

MINIMUM:

    • Számítógép: 100% DirectX 9.0c kompatibilis számítógép
    • Processzor: Intel Pentium III 1.0 GHz vagy AMD Athlon 1.0 GHz
    • Operációs rendszer: Windows XP SP3, Windows Vista SP2, Windows 7
    • Memória: 512 MB
    • Grafika: 64 MB-os videokártya Shader Model 2.0 támogatással / ATI Radeon 9600 / NVIDIA 7200 / Intel 965
    • Hangkártya: 100% DirectX 9.0c kompatibilis PCI, USB, vagy alaplapi hangeszköz
    • Internet: 56kbps vagy gyorsabb kapcsolat (csak többjátékos játékhoz szükséges)

AJÁNLOTT:

    • Számítógép: 100% DirectX 9.0c kompatibilis számítógép
    • Processzor: Intel Pentium Dual Core CPU
    • Operációs rendszer: Windows XP SP3, Windows Vista SP2, Windows 7
    • Memória: 1 GB
    • Grafika: 256 MB-os videokártya Shader Model 3.0 támogatással / ATI Radeon X1900 / NVIDIA 8600
    • Hangkártya: 100% DirectX 9.0c kompatibilis PCI, USB, vagy alaplapi hangeszköz
    • Internet: 1.5Mb DSL/kábel kapcsolat (csak többjátékos játékhoz szükséges)

HOL KAPHATÓ MÉG A JÁTÉK?

KATTINTS IDE!


RÖVIDEN ÉS TÖMÖREN A STAR WARS UNIVERZUM

 
Összlátogatók
Indulás: 2017-11-11
 
Pontos idő
 
Naptár
2018. November
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Videojátékok
 

Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG